A Kávéház

Attila Kiss
Nov 30, -1

A BFZ Lásd, Amit Hallasz! (LAH) 2018-as pályázatára készült kisfilm. Készítette: A Werewolfie csapat. Csapattagjaink: Kiss Attila - Vágó, rendező, író, Felsőbb Erő (színész), stb. Vizsolyi Nimród - Rendező, író, dramaturg, Főszereplő, stb. Kovács Gréta - Sütikészítő, design, statiszta, segéd, a csapat Grétája Krokos Dorina - Sminkes, design, öltözetek megtervezése, díszletsegéd, statiszta Varga Lőrinc - Zeneelemzés, zenei segítség. Külön köszönet: Reginának, hogy beugrott, mint Nimród dublőre, úgy ad hoc. A Sarokház kávéháznak, hogy megengedték, hogy náluk forgassunk és támogattak minket nagyszerű kávéikkal, süteményeikkel és minden földi jóval. Nimród édesapjának a reflektorokért és lényegében minden felszerelésért. Gréta anyukájának a fincsi sütiért. Plot: A filmünk az Amadeus és a Tékozló Fiú történetből merít ihletet. A főszereplő egy tehetséges zenész, már az iskolában, de nincs elég bátorsága előadni saját műveit. Megjelenik előtte egy Felsőbb Erő, aki Mozartra hivatkozva ad neki tanácsot, majd ezt felhasználva sikeres popzenésszé növi ki magát. A fiatal felnőtt, ekkor már a sikeres sztáréletét éli, ahol már csak az életet falja és nem érdekli semmi más csak az élvezetek hajhászása. Felsőbb Erő figyelmezteti, de a főszereplő már túl későn jön rá hibáira.

Kiss Attila

Felsőbb Erő

Vizsolyi Nimród

Főszereplő

Kovács Gréta

Nénike az utcán

Krokos Dorina

Make Up

Varga Lőrinc

Zeneelemzés

1
277
Country of origin: Hungary
Categories: Drama
Hashtags: #LAH #BFZ 
Comments
Guest
Attila Kiss | 2018-04-06 19:13:30
Utólagos komment: (Fogalmam sincs, hogy miért 5:01-nek mutatja miközben a szoftverben tisztán írja, hogy 4:59:59)
Related films
Favourited by