
Strauss zeneművére készített rövidfilmünk az I. világháború idején játszódik, a cselekmény középpontjában pedig egy fiatal szerelmespár áll. Készítette: Tutti csapat

Zarathustra női megtestesítője egy erdőben ébred, majd a természet szépségeiről és az emberi gonoszságról gondolkodva vívódni kezd önmagával. Ennek következtében megjelenik neki "lelke", akitől hirtelen nagyon megijed, de miután visszaviszi őt néhány szép emlékbe, megbékél vele. A lelke azonban nem csak a jóra, de a rosszra is emlékszik, míg végül a lány önmagától is félni kezd és menekülve próbál megszabadulni lelkétől, aki azonban nem tágít ilyen könnyen. Ezzel magára vonva gazdája haragját komoly tusa kezdődik test és lélek között, amiben a "test" győzelmet aratva száműzetésbe kényszeríti lelkét. Magányosan bolyongva, az egyedülléttől menekülő lélek rátalál "bujkáló" gazdájára, aki ezúttal lelkét vezeti vissza régi szép emlékeibe. Miután közösen emlékeznek a régi testi-lelki harmóniára, a valóságban is elássák a csatabárdot és megbékélnek egymással, hiszen ők ketten egyek. A film elsősorban az egyén belső konfliktusát, önmagával folytatott állandó harcát hivatott bemutatni Richard Strauss- Imigyen szóla Zarathustra 2. részletének zenéjére. Időhiány miatt a valós események és emlékek erőteljes megkülönböztetésére irányuló törekvéseink nem érhettek teljesen célba, de egy kis extra idővel szívesen megmutatjuk teljes valójában a filmet. Reméljük, hogy a fenti leírás alapján könnyebb lesz elhatárolni a megfelelő részeket és élvezetesnek találják majd filmünket. Üdvözlettel: a Dominó csapata